Egy fiú és egy lány..

Történetünk kezdődik egy
májusi éjszakán, mikor
megismerkedett egymással
egy fiú és egy lány. Moziból
igyekeztek haza éppen, már
átölelkezve és kéz a kézben.
Eltelt egy év, mint a pillanat,
gyakran adtak egymásnak
forró csókokat. A lány a fiút
nem vette komolyan, ezért a
fiú szívében örök félelem van.
Attól fél, hogy elveszti a lányt,
kit úgy kíván, s a szíve, hogy
imád. Beteljesült a sorsa egy
ködös délután, mikor mást
ölelgetett az a szép lány. Az
egész teste lángolt, s arca
piroslott. Odament a lányhoz,
vígan köszöntötte, senki sem
tudta, ez az utolsó beszéde.
Mikor hazaért, lerogyott a
székre, egy lapot vett elő, s
ezt írni kezdte:
„Azt hittem szerettél egyetlen
virágom,
te voltál mindenem ezen a
világon.
De te már nem vagy, könnyen
másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az
ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem
bírom már.
A két ölelő karod más fiúra
vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon
meg.
Te a világon maradsz, én
elmegyek.
Az én szívem téged soha nem
feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged
szeretett.
Szeretlek most is, bár nem
sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz
bennem lélek!”
Mikor ezt írta, borítékba tette,
örült a mának, s a múltat
feledte. Boldogan ment a
sírba, a halálba, pedig tudta,
hogy nem jön vissza. A fiú
egész közel ment a
folyópartra, és belevetette
magát a zúgó habokba.
Megkapta a lány a fájdalmas
levelet, s hullatott érte fájó
könnyeket. Elment a partra, a
könnye csorgott. Felidézte
magában a sok szép csókot.
Átgondolta a régi szép időket,
mikor szíve egy fiúért égett.
Nem tétovázott, a folyóba
ugrott, s lelke a mennybe
szállt. Történetük véget ért
egy ködös májusi éjszakán, hol
a sírban egymásé lett egy fiú
és egy lány.